3. Zűrös barátság (Jimin szemszög)

Ahogy ültünk az órán, én az előttünk ülőre tudtam koncentrálni. Még hátulról is szép volt. A haja átnyúlt a támlán, s fényét is megcsodálhattam. Egyszerűen kísértést éreztem arra, hogy megismerhessem. Csak bámultam, s bámultam, hiszen mikor még oldalra is fordult, ahogy sutyorgásokat is hallott, elmosolyodott. A mosolya hihetetlen volt, így azon se csodálkoztam, hogy a mögöttünk ülők is már róla beszéltek végig, s tervezgették, hogy felszedik.

- Park Jimin. – szólt hozzám idegesen az osztályfőnököm. Rákapva a tekintetemet fogalmam sem volt arról, hogy mit magyarázott. Csak bamba képpel bámultam, s vártam a következő adag lecseszést – Figyelsz az órán, vagy nyitott szemmel akarsz végig aludni? – fújt rám, majd az egész osztály nevetését meghallva, a pad alá temettem mivoltomat.

- Jimin, ne bámuld. Majdnem kiestek a szemeid te elvetemült! – tört ki hatalmas nevetésbe JungKook, ahogy kissé tátva maradt számmal és elképedt tekintettel néztem rá vissza.

Semmit sem szólva pillantottam meg ismét, ahogy hátrafordult hozzánk, s mosolya hirtelen eltűnt selymes arcáról. Fejemet a padra hajtva, igyekeztem gyerekes zavaromat elrejteni, s mélyen legbelül önmagamat szidtam. Hülye voltam, de a szünet kezdetén azonnal elleptek a lányok. Az volt az, ami minden egyes nap felturbózott. Minket neveztek a legpimaszabbaknak, de ha úgy nézzük az elmúlt éveket, igaz az állítás. Azóta, hogy átléptük ennek a giminek a kapuját, teljes mértékig megváltozott az életünk. Mi lettünk a pimasz kölykök, akik bármit megtehetnek.
- Jungkookiiiiie ma nem érsz rá? Tudod nyílt egy új hely nem messze a C18-tól. – a suli legtöbbet megdöngetett csaja ajánlkozott fel neki, s mindhiába, nem érdekelte. Bánni is, már bánom, hogy képes voltam ágyba vinni. Nem volt jó, ráadásul, már csak JungKook az, aki még nem volt meg neki, így hihetetlen  mód próbálkozik nála.

- Sajnálom, Iseul, de mást terveztem mára. – első adandó alkalommal, azonnal le is pattintotta. Én csak pislogtam, ahogy Iseulnak megint nem jött össze a dolog, de nem is sajnálom. Ez az ő szerencséje az utóbbi időben.

- És mi lenne az? – tudakolta meg tőle, s hangjában egy halovány  megdöbbenés volt jelen.

- Nem mindegy az neked? Az a lényeg hogy nem ilyen libákkal akarok foglalkozni mint amilyen te is vagy. – húzta fel magát legjobb barátom, s idegesen a lány képébe vágta.

- Ch. Tudod te hányan lennének a te helybe? Nem mindenkinek ajánlom fel a társaságom.

- Ugyan már. Annyira kellesz nekik hogy ágyba vigyenek. – gúnyosan felnevetve fürkészte elnyűtt, s ideges ábrázatát.

- Ezt még megbánod Jeon Jeongguk. – dobta hátra haját, majd távozott a padunktól. Hmmm...ilyen embert a világra hozni, művészet.

- Ha te mondod. – megvonva vállát agyalt. Nem volt tőle megszokott az, hogy gondolkozzon, hiszen agya, egyáltalán nem volt.

- Jimin ma estére van programod? – érdeklődte Byul, miután kivágott mellőlem néhány lányt.

- Nem, ma estére semmilyen programom sincs. – válaszoltam egyszerűen, majd arra lettem figyelmes, hogy az ölembe ült. Semmit sem mondva fintorodtam el, majd az új lányra nézve, azt pillantottam meg, hogy a legjobb barátom próbálkozik nála.  

Egyik pillanatról a másikra, már azt láthattam, hogy az új lány a folyosóra tartott feldúltan, így az ölemben heverésző lány letaszítva combjaimról, utána rohantam. Csuklóját elkapva a folyosó fordulójánál, azonnal megállásra kényszerítettem.

- Hyuna, én... – taszított el magától, teljes erejével.

- Ti, hogy tudtok ennyi ribancot gyártani?! Szánalmasak vagytok! JungKook. Mit képzel magáról? Az ágyában kötnék ki? Mi vagyok én?! Marionett bábu, amit kedvetekre rángathattok? Neeeem... Ti teljesen eltévesztettétek a dolgokat. Tanulni jöttem ide, nem azért, hogy az osztályom két rémületét vigasztalgassam! – csattant fel idegesen, amire én már semmit sem tudtam volna mondani.

- Nem ismersz minket! – vágtam neki vissza, mire kérdőn felhúzta egyik szemöldökét.

- Az meglehet. De ha rátok nézek, elfog az undor. – nevetett képembe – Első napom, de máris megtaláltam azokat, akik miatt új suliba jöttem... Csodálatos. – forgatta meg szemeit, s szaporábban vette a levegőt mérgében.

- Aha. Szóval olyanok miatt mentél el, akiknek bejöttél, és a suli legmenőbb srácai? – feszegettem tovább – Nem értelek. Annak kéne örülnöd, hogy felfigyelnek rád, és... – mielőtt még befejezhettem volna, JungKook ideges képe került enyém elé, ahogy ellökte tőlem Hyunát.

- Még is mit képzelsz hah?! – kiabált a képembe, ahogy farkasszemet nézett velem.

- Én mit képzelek?! Te mit képzelsz?! – kiabáltam vissza teljes hangerőmmel. Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi baja lehet.

- Szerintem világos hogy nem akarja a társaságod. – gúnyosan visszaadva, azonnal kiült a képemre egy fintor.

- Mert a te társaságodra annyira kíváncsi. Szállj le a magas lóról és vedd észre hogy nem lehet  minden úgy ahogy te azt akarod. – hangomból a düh mámorító érzése keveredett a lekezelő viselkedéssel, s a gúnnyal. Ezt így visszaadva neki, azonnal a képemet öklével eltalálta, s semmit sem reagálva rá, a fejemet lehajtva sétáltam vissza az osztályba. Lapítva sétáltam végig a sorok között a táskámért, ahogy ismét az utamat állták, immáron a padomnál.
- Mi történt? – Byul idegtépő hangja csapta meg hallójáratomat, ahogy a táskámba bedobtam a cuccaimat.
- Neked ehhez semmi közöd! – felfújva arcomat válaszoltam neki, majd a vállamra felvéve a táskámat, kislisszoltam a teremből. A folyosón haladva vissza sem nézve hagytam el az épületet, s nyugodt, kimért léptekkel haladtam hazafele. Nem törődtem semmivel, csak a járdán sétálgattam, vagy éppen-éppen néha a pattkán battyogtam az otthonom irányába, majd percekkel később, hűvös, puha ujjakkal találtam szembe magam, amik a csuklómon pihentek – Menj vissza. – utasítottam, amint a kezére rápillantva ismertem fel azonnal karkötőjét.
- Nem! – válaszolt nemes egyszerűséggel, majd maga felé fordítva bizonyosodhattam meg abban, hogy tényleg Hyuna volt az, aki megállított – Mégis, ami a folyosón történt, miért volt? – fürkészte arcomat, majd hozzányúlva az eltalált területhez, azonnal felszisszentem, s elhúztam kezét. Tekintetünk azonnal találkozott, majd kissé zavartan engedtük el egymást – Más vagy, mint JungKook. – suttogta ezt a pár szót elhalón, majd kezét visszatéve mereven álló teste mellé bámult rám tovább. Szemeim enyhén kikerekedtek a hallottaktól, s hirtelen nem tudtam felfogni, hogy másmilyennek tart, mint amilyen JungKook. Ugyanolyanok voltunk, hisz együtt nőttünk fel, de mégis különböztünk, s ennek az előttem lévő lány is hangot adott.
- Tehát így állunk. – lehajtott fejjel elénk állva szólalt fel, mire rákaptuk tekintetünket.
- Jungkook... – makogtuk elhalón nevét, majd miután ránk pillantott a meglepettség teljes ábrázata kiült mind a kettőnk képére. Tudtam, hogy most lesz itt mindennek vége, hogy most kattan be, de semmi értelmét sem láttam annak, hogy egy semlegesnek ható, szinte semmis dolog miatt pillantson rám úgy, ahogy.
- A legjobb barátom... – fintorral a képén bámult rám – ...elárul. Egyszer már elmondtam Jimin. –felém indulva próbált megfélemlíteni – Nem ajánlatos azokra a csajokra hajtanod akire én már szemet vetettem. – ridegen a képembe vágta. Ahogy felém közeledett, a centiket csökkentve, én úgy indultam hátra a járdán, s hátammal teljesen nekicsapódtam a poros falnak, ami az utamat állta.

- Nem szabhatod meg mit tegyek. – nyugodt választ adva pillantottam rá, ahogy teste minden porcikája megfeszülni készül.

- Tényleg? Lássuk csak akkor is így gondolod-e ha laposra verlek. – hangja árulkodott az idegességéről és a dühéről, ám mielőtt még az ökle újból találkozhatott volna az arcommal, le lett fogva. Hátra pillantva Hyuna kétségbeesett arcával találta szembe magát, ám ez sem hatotta meg.

- Jungkook ne tedd ezt! – kiabált rá, de süket fülekre talált.

- Menj innen! Nem a te dolgod. – kirántva kezét a lány szorításából ismét ütésre kész volt.

- De az én dolgom is! – lépett kettőnk közé, ezzel elzárva az utat, amivel bánthat engem JungKook.

- Menj innen téged nem akarlak bántani. – mielőtt még ellökhette volna előle, azonnal belém kapaszkodott erősen – Nem hallod?! – emelte fel a hangját, majd a karját megragadta.

- Engedj el! – igyekezett karját kihúzni a szorításából, de a próbálkozásai sikertelenek voltak.

- Térj már észhez. – jobban megszorítva a kezét próbálta megijeszteni.

- Te térj észhez és menj dühkontroll kezelésre! – vágta a képébe idegesen.

- Te kis... – sziszegte ajkai közt.

- Jungkook! – szólaltam meg végül – Fogd már fel hogy nem irányíthatod az embereket. – vágtam a képébe teljes hangerőmből. Nem hiszem el...

- Te csak ne magyarázz nekem! Állítólag a legjobb barátom vagy mégis most hátba szúrsz? - húzta el a száját, nemtetszésének hangot adva – Ilyen barát vagy? – szavai hallatán kézfejem ökölbe szorult, majd minden erőmmel az arcát eltaláltam. Felidegesített. Az, hogy hülyének néz, ráadásul azt hiszi, hogy hátba akarom szúrni, idegesít. Mindig ezt teszi. Számára mindig van olyan ami neki nem tetszik, és a következmények pedig nem az én hibám, hanem az övé, és a viselkedéséé.

- Majd ha nem leszel ennyire öntelt pöcs beszélünk. – önelégülten bámulva rá, csak köptem elé a szavakat, s Hyuna kezét megfogva, azonnal elsétáltam vele a "legjobb" barátom mellett.