1. Utolsó év - egy új diák érkezése (Jimin szemszög)

Park JiMin vagyok, végzős gimnazista, és 19 éves. Éneket és táncot tanulok, a legjobb művészeti suliban a legjobb barátommal, Jeon JeongGukkal már régóta boldogítjuk egymást. Már egészen kiskorunk óta ismerjük egymást, amivel elérhettük azt, hogy igaz barátok lehessünk. Voltak nézeteltéréseink, de azok mind gyerekes dolgok voltak. Együtt buliztunk, ittunk mindig együtt csajoztunk, s mindent megosztottunk egymással. Suliba is mindig együtt mentünk, s a mostani napon sem volt másképpen.

Korán reggel hat órakor sikerült a telefonom monoton hangjára felkelnem, s ahogy kikapcsoltam, a szemeimet kezdtem el dörzsölgetni, s nehezen kikászálódni az ágyamból. A szekrényemhez totyogva kerestem valami jó öltözéket, s magamra öltve azokat, indultam le a földszintre. A konyhába érve azonnal a hűtő felé vettem az irányt, s valami éltető italt és ételt kerestem elő, majd elfogyasztva azokat, visszamentem a kis kuckómba, s összepakoltam mindent, ami a suliba kellett. Igazi végzősként jól kell tanulnom, hogy felvehessenek a művészeti egyetemre, ám még nem tudom, hogy mit hozhat az életem.

Alig múlt fél nyolc, s amint jónak láttam mindent a felsőmet magamra kaptam, majd lesiettem a földszintre, ahol a szüleim már nagyban reggeliztek. Édesanyámnak, s édesapámnak az arcára egy apró puszit nyomva köszöntem el tőlük, majd elindultam az iskolába.

- Csá haver! – JungKook lelkendező hangja csapta meg hallójáratomat, ahogy az út negyedét tettem meg, s ő már kint volt az utcán engem várva. Ahogy csatlakozott, úgy indultunk neki az utunknak, ami az iskola felé vezetett – Na, megvolt este a csaj? – érdeklődött hatalmas vigyorral a képén, ahogy sétáltunk.

- Nem volt semmi. Átjött, megírtuk a matekot, aztán ment haza. – válaszoltam egyszerűen.

- Hát persze. És akkor most ezt el kellene hinnem neked? Na ne nevettess Jimin! – röhögött ki miután válaszoltam neki. Fintorodottan néztem rá, majd ahogy észrevette, hogy hogyan bámulom, azonnal abbahagyta a hülye, idegesítő röhögését.

- Inkább mesélj te az esti programodról. Úgy hallottam, hogy becserkésztél valakit. – nevettem fel gúnyosan. Amint eljutott a tudatáig a hangvételem, azonnal a tarkómra vágott, s bosszankodva kezdett el előttem trappolni. egy vigyorral nyugtázva a tettét indultam utána, majd a lehűtött vizemet elővéve a táskámból, azonnal a fájó részre raktam – Te meghülyültél haver. – kacagtam fel, miután mellé értem, s visszaadtam neki, az előbbiekben adott tockost.

- Aucs. – kiáltott föl fájdalmában, mire az égető és szúrós érzés elért érzékeihez – Ezt még megkeserülöd PARK! – kiabálta vezetéknevemet, majd futásnak eredtem. Szokásunkká vált az évek során az, hogy reggelente kitárgyaljuk egymás magánéletét, problémáit, szokásait, vagy éppen azt, hogy ki volt az este fénypontja valamelyikünknél. Sokszor hülyén hangzik, de mi ilyenek vagyunk. éljük a busani életünket, s mindent kihasználunk, amit csak lehet – Várjál már meg! Mi vagy te, Superman, hogy így rohangálsz a járda kellős közepén?! – förmedt rám JungKook, amint megpillanthattuk az iskola épületét. Igaz, hogy pár méterre volt tőlünk az a fertelmes környezetet sugárzó hely, minden lépéssel ahogy közelebb haladtunk felé, kirázott a hideg tőle.

- Jól van JungKook, menjünk haza! – jelentettem ki, majd hátat fordítva a helynek azonnal indulni készültem haza, ám JungKook még időben elkapott.

- Hova-hova? Csak nem azt hiszed, hogy egyedül fogom állni a sarat, úgy mint tavaly év végén? – vonta fel jobb szemöldökét ahogy nyomorultul bámuló képemet fürkészte – Na te most velem jössz! Kibírjuk ezt az utolsó évet. – mondta semlegesen, majd a táskámba kapaszkodva húzta elnyűtt testemet az épület felé. Természetesen egy szót sem szóltam hozzá, de ez is a frusztrált állapotom miatt, mert, hogy tulajdonképpen a múlt héten is ő akarta ellógni az első órákat, na meg az utolsókat is, de még így sem nagyon értettem meg azt, hogy miért váltott hirtelen át ebbe a gyengének ható jó fiús álarca mögé. 
- Jól van már, ne rángass! – vakartam le táskámról fogását, majd ellökve magam mellől, újbóli rohanásba kezdtem az gimnázium kapujáig – Ha nem jössz, te veszed meg nekem a kaját! – kiabáltam neki, mire észbe kapva őrülten futott az irányomba, majd nekem esve egy szép hátassal tértünk be az iskolába.

- Ti már megint mit zabáltatok, hogy ennyire fel vagytok pörögve? – nevetett fel Hyuk, ahogy a képeinket bámulta.
- Nagyon vicces vagy. – nevettünk fel egyszerre, majd felállva a földről leporoltuk magunkat, s elindultunk az osztályterem irányába. Ahogy beértünk oda, csak a hangzavar volt, amit hallani lehetett – Mégis mi miatt van most mindenki így felpörögve? – néztem rá a mellettünk állóba.

- Jön egy új csaj ma, szóval most mindenki nagyon kíváncsi. – vigyorodott el, majd rápillantottam a legjobb barátomra, s vártam a reakcióját.
- Tudni lehet róla valamit? – JungKook heves ujjongásba kitörő hangja szinte az egész osztálytermet bezengte. Hyuk a fejét megrázva jelezte, hogy fogalma sincs az illetőről, csak annyit  tud, amennyit mondott – Na ne viccelj már velem Hyuk! Azt tudod, hogy csaj, de azt, hogy jól néz ki, vagy valami? – kezdett el hisztizni.

- Nyughass! – találtam el ismét tarkóját, ezzel jelezve, hogy ne zárjuk el a díszpintyek útját, akik a világmegváltói akarnak lenni ennek az évnek, s bemehessenek az osztályba. Beljebb tessékelve magunkat ültünk le az osztályba, majd beszélgetésbe kezdtünk, s vártuk az osztályfőnökünket, hogy a nagy bejelentést is megtegye.
Percek elteltével a csengő zavaros hangja lepte el a folyosókat, és a termek egy részét, majd a seggünket a székre tapasztva várakoztunk. Pár perces hangzavart követően az osztályfőnökünk lépett be az osztályba, majd csendre ítélve minket, hívott be valakit, aki egy lány volt.
A haja hosszú volt és barna, szemeiben hatalmas csillagok égtek, s mosolya hihetetlen volt.
- Sziasztok! – köszöntött mindenkit apró mosollyal arcán – Bae Hyuna vagyok, és a mai naptól az osztálytársatok leszek. Táncos és énekes szakon fogok tanulni, szóval örülök azoknak, akik szintén azon a szakon vannak, és természetesen mindenkinek! Remélem, hogy ebben az utolsó évben jól kijövünk majd egymással. – hajolt meg, ezzel befejezve a bemutatkozóját, s egy üres pad felé véve az irányt, elfoglalta azt.