4. Zűrös barátság. (Jungkook szemszög)

Az egész órán csak az új lányt néztem és már terveztem is hogy cserkészem be. De valahogy semmi nem jutott eszembe. Ne hogy már most zárjon be az ötletgyár.-kezdtem el a fejemet ütögetni. Valószínű hülyének néznek szóval inkább abbahagytam.
-Park Jimin.-hallottam meg barátom nevét az osztályfőnökünk szájából. Hangja idegesen csengett szóval biztos megint nem figyelt. (Mint általában.)-Figyelsz az órán vagy nyitott szemmel akarsz végig aludni?- ahogy száját elhagyta az utolsó szó is az egész osztály nevetésbe tört ki. Ebbe én is beszálltam, hisz szeretem mikor szívatják.
Jimin csak  a pad alá temette magát, ezzel elrejtve egész lényét.
-Jimin ne bámuld. Majdnem kiestek a szemeid te elvetemült.- tört ki belőlem még jobban a nevetés mikor tátott szájjal nézett rám. Komolyan, leír róla hogy már tetszik neki. De mindegy is, semmi esélye, úgy is az enyém lesz.
Az óra hamar elrepült és kicsengettek. Ahogy kezdetét veszi a szünet minket körbevettek a lányok. Minden szünetbe ez van. Körülállnak minket, próbálnak megfűzni, kényeskednek nekünk és még hasonló dolgok. Talán azért mert úgymond mi voltunk az osztály, vagy még a suli "kemény csávói", így minden lány a mi ágyunkba akart kikötni. De panaszra nem lehet okom, hiszen bármit megtehetünk. Az évek alatt szépen kialakítottuk ezt a helyzetet.
-Jungkookiiiiie ma nem érsz rá? Tudod nyílt egy új hely nem messze a C18-tól.-kezdett bele a szokásos kényeskedésbe Iseul. Na ő az a lány akit minden fiú megdöntött már kivéve engem. Még Jimin is ágyba vitte. Azóta rám van szállva. Nem egyszer ajánlotta fel magát.
-Sajnálom, Iseul de, mást terveztem mára.- pattintottam le.
-És mi lenne az?- kérdezte kissé megdöbbenve.
-Nem mindegy az neked? Az a lényeg hogy nem ilyen libákkal akarok foglalkozni mint amilyen te is vagy.- mondtam  ideges hangnembe. Ez a lány, annyira fel tud húzni.
-Ch. Tudod te hányan lennének a te helybe? Nem mindenkinek ajánlom fel a társaságom.
-Ugyan már. Annyira kellesz nekik hogy ágyba vigyenek.-nevettem fel gúnyosan. Mit képzel ki ő?
-Ezt még megbánod Jeon Jeongguk.-dobta hátra haját és lépett el mellőlem.
-Ha te mondod.-vontam vállat. Nem képzeli hogy ennyitől megijedek. Attól hogy az apja valami nagy valaki én nem fogok beszarni.
- Jimin ma estére van programod? - kérdezte Byul Jimint.
- Nem, ma estére semmilyen programom sincs. - válaszolta neki. Akkor ő még nem tervezett semmit, ellentétbe velem. Én már elterveztem.
Szépen fel is álltam helyemről és odaszambáztam a padjához.
- Szia cicus.-köszöntem neki vigyorral a képemen. Választ nem kaptam tőle csak egy kíváncsi tekintetet. - Nem lenne kedved este szórakozni egyet? Tudok pár jó helyet. - húztam szélesebbre vigyoromat.
- Sajnálom, de nem szeretném ilyen beképzelt ficsúr társaságába tölteni az estémet. - szedte össze cuccait és libbent el tőlem.
- Hogy mi van??!!!?!?!? - akadtam ki. Fel se fogtam egyből mit mondott. - Ezt most nem képzeled komolyan!! - állítottam meg szavammal.
- Huh? - fordult vissza hozzám. - De nagyon is komolyan gondoltam. - közölte semleges hangnembe.
- Úgy is az ágyamba fogsz kikötni. - megragadva a csuklóját, önelégült vigyorral arcomon suttogtam a fülébe.

Hyuna csak idegesen távozott. De felvág a csaj. Úgy is megszerzem magamnak. - trappoltam vissza dühösen helyemre és észrevettem hogy Jimin nincs itt. Hol lehet? 

- Jimin? - kérdeztem a többieket leülve helyemre. SunHi egyből a pad tetejére ült velem szembe.

- Öm...nem tudjuk. - válaszoltak kicsit dadogva.

- Hazudtok. Miért nem lehet elmondani? - néma csend. - Hyuk? - nézek az említettre.

- Jungkook.... - állt fel helyéről és párat hátralépett. Én is szépen felálltam helyemről és utána mentem. Megragadva felsőjét szorítottam a falnak.

- Mondd el hol van , vagy olyat teszek amit még én is megbánok. - sziszegtem képébe.

- A...az új lány után ment. - válaszomat megkapva engedtem el. Ellépve tőle vettem irányomat kifelé. Az ajtóban körülnéztem és meg is láttam a párost akik kellettek nekem. Villámléptekkel indultam feléjük. Szét tudnék robbanni annyira ideges vagyok.
Odaérve hozzájuk tolom el Hyunat Jimin elől és lépek én helyére.
- Még is mit képzelsz hah?!!?!?!?!!!?? - kiabáltam képébe.
- Én mit képzelek???!?! Te mit képzelsz?! - kiabált vissza.
- Szerintem világos hogy nem akarja a társaságod. - mondtam gúnyosan mire arca felvett egy fintort.
- Mert a te társaságodra annyira kíváncsi. Szállj le a magas lóról és vedd észre hogy nem lehet  minden úgy ahogy te azt akarod. - hangja lekezelő volt, s gúnyos. Talán nem is az dühített amit mondott inkább az ahogy mondta.
A méreg el is lepte elmém és az egyik pillanatba ökölbe szorított kezem arcán állt meg.
Jimin semmit nem reagált csak lehajtott fejjel visszabattyogott a termünkbe. Újból táskával a hátán láthattam meg amint kisétált az iskola épületéből.
Hosszú percekig csak meredtem a távolba.
- Ezt még is miért kellett? - hallottam meg Hyuna idegesen csengő hangját.
- Semmi közöd hozzá. - léptem el tőle és visszamentem a terembe.
- Mégis mi történt Jiminnel? - esett mindenki nekem.
- Mi közötök hozzá? - ripakodtam rájuk. - Foglalkozzatok a saját dolgotokkal. - nyúltam a táskámért és elhúztam abból a borzadályból. Ezek után már semmi kedvem nem volt ott maradni.
Szépen szedtem a lábaimat míg nem megláttam két ismerős alakot ahogy éppen beszélgetnek.
- Más vagy mint Jungkook. - mondta Hyuna. Még hogy más? Együtt nőttünk fel. Ugyan olyan ő is mint én, sőt ő kétszínű, mert teszi a szépet meg a jót közbe meg...
- Tehát így állunk. - léptem eléjük lehajtott fejjel.
- Jungkook... - nyögték ki nevemet. Felnézve rájuk láttam a meglepődést arcukon.
- A legjobb barátom... – fintorodtam el. - ...elárul. Egyszer már elmondtam Jimin. – indultam meg felé. – Nem ajánlatos azokra a csajokra hajtanod akire én már szemet vetettem. –  mondtam ridegen. Ahogy haladtam felé ő úgy hátrált egyre jobban.
- Nem szabhatod meg mit tegyek. – válaszolta mire nekem izmaim megrándultak.
- Tényleg? Lássuk csak akkor is így gondolod-e ha laposra verlek. – hangomon érezhető a düh. Kezemet már emeltem volna hogy üssem meg, de lefogtak. Hátra pillantva láttam meg Hyuna ideges arcát.
- Jungkook ne tedd ezt! - kiabált rám, de engem ez nem hatott meg.
- Menj innen! Nem a te dolgod. – rántottam ki a kezem szorításából. Ismét ütni készültem, ám megint nem jött össze ugyanis közénk állt.
- De az én dolgom is! – kiabált arcomba.
- Menj innen téged nem akarlak bántani. – kiabáltam én is, ám ő erősen kapaszkodott Jiminbe így eltolni se tudtam.– Nem hallod?! – ragadtam meg karját.
- Engedj el! – próbálta kihúzni kezét szorításomból.
- Térj már észhez. –  szorítottam meg jobban a kezét.
- Te térj észhez és menj dühkontroll kezelésre! – vágta a képembe. Ezt nem hiszem el
- Te kis... – sziszegtem arcába.
- Jungkook! – szólalt meg végül Jimin. – Fogd már fel hogy nem irányíthatod az embereket. – teljes hangerejével kiabált rám.
- Te csak ne magyarázz nekem! Állítólag a legjobb barátom vagy mégis most hátba szúrsz? - húztam el számat. – Ilyen barát vagy? – szavakba választ nem kaptam kérdésemre, de egy csattanó öklöt viszont igen. Ő magyaráz nekem, s ő ütött most meg.
- Majd ha nem leszel ennyire öntelt pöcs beszélünk. – önelégült arcát látva elkapott az undor. Ezt az embert hívtam én legjobb barátomnak. Ezt soha nem felejtem el Park Jimin.
Felkaptam fejemet és azt láttam ahogy Hyuna kezét megfogta és elsétáltak mellettem.

3. Zűrös barátság (Jimin szemszög)

Ahogy ültünk az órán, én az előttünk ülőre tudtam koncentrálni. Még hátulról is szép volt. A haja átnyúlt a támlán, s fényét is megcsodálhattam. Egyszerűen kísértést éreztem arra, hogy megismerhessem. Csak bámultam, s bámultam, hiszen mikor még oldalra is fordult, ahogy sutyorgásokat is hallott, elmosolyodott. A mosolya hihetetlen volt, így azon se csodálkoztam, hogy a mögöttünk ülők is már róla beszéltek végig, s tervezgették, hogy felszedik.

- Park Jimin. – szólt hozzám idegesen az osztályfőnököm. Rákapva a tekintetemet fogalmam sem volt arról, hogy mit magyarázott. Csak bamba képpel bámultam, s vártam a következő adag lecseszést – Figyelsz az órán, vagy nyitott szemmel akarsz végig aludni? – fújt rám, majd az egész osztály nevetését meghallva, a pad alá temettem mivoltomat.

- Jimin, ne bámuld. Majdnem kiestek a szemeid te elvetemült! – tört ki hatalmas nevetésbe JungKook, ahogy kissé tátva maradt számmal és elképedt tekintettel néztem rá vissza.

Semmit sem szólva pillantottam meg ismét, ahogy hátrafordult hozzánk, s mosolya hirtelen eltűnt selymes arcáról. Fejemet a padra hajtva, igyekeztem gyerekes zavaromat elrejteni, s mélyen legbelül önmagamat szidtam. Hülye voltam, de a szünet kezdetén azonnal elleptek a lányok. Az volt az, ami minden egyes nap felturbózott. Minket neveztek a legpimaszabbaknak, de ha úgy nézzük az elmúlt éveket, igaz az állítás. Azóta, hogy átléptük ennek a giminek a kapuját, teljes mértékig megváltozott az életünk. Mi lettünk a pimasz kölykök, akik bármit megtehetnek.
- Jungkookiiiiie ma nem érsz rá? Tudod nyílt egy új hely nem messze a C18-tól. – a suli legtöbbet megdöngetett csaja ajánlkozott fel neki, s mindhiába, nem érdekelte. Bánni is, már bánom, hogy képes voltam ágyba vinni. Nem volt jó, ráadásul, már csak JungKook az, aki még nem volt meg neki, így hihetetlen  mód próbálkozik nála.

- Sajnálom, Iseul, de mást terveztem mára. – első adandó alkalommal, azonnal le is pattintotta. Én csak pislogtam, ahogy Iseulnak megint nem jött össze a dolog, de nem is sajnálom. Ez az ő szerencséje az utóbbi időben.

- És mi lenne az? – tudakolta meg tőle, s hangjában egy halovány  megdöbbenés volt jelen.

- Nem mindegy az neked? Az a lényeg hogy nem ilyen libákkal akarok foglalkozni mint amilyen te is vagy. – húzta fel magát legjobb barátom, s idegesen a lány képébe vágta.

- Ch. Tudod te hányan lennének a te helybe? Nem mindenkinek ajánlom fel a társaságom.

- Ugyan már. Annyira kellesz nekik hogy ágyba vigyenek. – gúnyosan felnevetve fürkészte elnyűtt, s ideges ábrázatát.

- Ezt még megbánod Jeon Jeongguk. – dobta hátra haját, majd távozott a padunktól. Hmmm...ilyen embert a világra hozni, művészet.

- Ha te mondod. – megvonva vállát agyalt. Nem volt tőle megszokott az, hogy gondolkozzon, hiszen agya, egyáltalán nem volt.

- Jimin ma estére van programod? – érdeklődte Byul, miután kivágott mellőlem néhány lányt.

- Nem, ma estére semmilyen programom sincs. – válaszoltam egyszerűen, majd arra lettem figyelmes, hogy az ölembe ült. Semmit sem mondva fintorodtam el, majd az új lányra nézve, azt pillantottam meg, hogy a legjobb barátom próbálkozik nála.  

Egyik pillanatról a másikra, már azt láthattam, hogy az új lány a folyosóra tartott feldúltan, így az ölemben heverésző lány letaszítva combjaimról, utána rohantam. Csuklóját elkapva a folyosó fordulójánál, azonnal megállásra kényszerítettem.

- Hyuna, én... – taszított el magától, teljes erejével.

- Ti, hogy tudtok ennyi ribancot gyártani?! Szánalmasak vagytok! JungKook. Mit képzel magáról? Az ágyában kötnék ki? Mi vagyok én?! Marionett bábu, amit kedvetekre rángathattok? Neeeem... Ti teljesen eltévesztettétek a dolgokat. Tanulni jöttem ide, nem azért, hogy az osztályom két rémületét vigasztalgassam! – csattant fel idegesen, amire én már semmit sem tudtam volna mondani.

- Nem ismersz minket! – vágtam neki vissza, mire kérdőn felhúzta egyik szemöldökét.

- Az meglehet. De ha rátok nézek, elfog az undor. – nevetett képembe – Első napom, de máris megtaláltam azokat, akik miatt új suliba jöttem... Csodálatos. – forgatta meg szemeit, s szaporábban vette a levegőt mérgében.

- Aha. Szóval olyanok miatt mentél el, akiknek bejöttél, és a suli legmenőbb srácai? – feszegettem tovább – Nem értelek. Annak kéne örülnöd, hogy felfigyelnek rád, és... – mielőtt még befejezhettem volna, JungKook ideges képe került enyém elé, ahogy ellökte tőlem Hyunát.

- Még is mit képzelsz hah?! – kiabált a képembe, ahogy farkasszemet nézett velem.

- Én mit képzelek?! Te mit képzelsz?! – kiabáltam vissza teljes hangerőmmel. Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi baja lehet.

- Szerintem világos hogy nem akarja a társaságod. – gúnyosan visszaadva, azonnal kiült a képemre egy fintor.

- Mert a te társaságodra annyira kíváncsi. Szállj le a magas lóról és vedd észre hogy nem lehet  minden úgy ahogy te azt akarod. – hangomból a düh mámorító érzése keveredett a lekezelő viselkedéssel, s a gúnnyal. Ezt így visszaadva neki, azonnal a képemet öklével eltalálta, s semmit sem reagálva rá, a fejemet lehajtva sétáltam vissza az osztályba. Lapítva sétáltam végig a sorok között a táskámért, ahogy ismét az utamat állták, immáron a padomnál.
- Mi történt? – Byul idegtépő hangja csapta meg hallójáratomat, ahogy a táskámba bedobtam a cuccaimat.
- Neked ehhez semmi közöd! – felfújva arcomat válaszoltam neki, majd a vállamra felvéve a táskámat, kislisszoltam a teremből. A folyosón haladva vissza sem nézve hagytam el az épületet, s nyugodt, kimért léptekkel haladtam hazafele. Nem törődtem semmivel, csak a járdán sétálgattam, vagy éppen-éppen néha a pattkán battyogtam az otthonom irányába, majd percekkel később, hűvös, puha ujjakkal találtam szembe magam, amik a csuklómon pihentek – Menj vissza. – utasítottam, amint a kezére rápillantva ismertem fel azonnal karkötőjét.
- Nem! – válaszolt nemes egyszerűséggel, majd maga felé fordítva bizonyosodhattam meg abban, hogy tényleg Hyuna volt az, aki megállított – Mégis, ami a folyosón történt, miért volt? – fürkészte arcomat, majd hozzányúlva az eltalált területhez, azonnal felszisszentem, s elhúztam kezét. Tekintetünk azonnal találkozott, majd kissé zavartan engedtük el egymást – Más vagy, mint JungKook. – suttogta ezt a pár szót elhalón, majd kezét visszatéve mereven álló teste mellé bámult rám tovább. Szemeim enyhén kikerekedtek a hallottaktól, s hirtelen nem tudtam felfogni, hogy másmilyennek tart, mint amilyen JungKook. Ugyanolyanok voltunk, hisz együtt nőttünk fel, de mégis különböztünk, s ennek az előttem lévő lány is hangot adott.
- Tehát így állunk. – lehajtott fejjel elénk állva szólalt fel, mire rákaptuk tekintetünket.
- Jungkook... – makogtuk elhalón nevét, majd miután ránk pillantott a meglepettség teljes ábrázata kiült mind a kettőnk képére. Tudtam, hogy most lesz itt mindennek vége, hogy most kattan be, de semmi értelmét sem láttam annak, hogy egy semlegesnek ható, szinte semmis dolog miatt pillantson rám úgy, ahogy.
- A legjobb barátom... – fintorral a képén bámult rám – ...elárul. Egyszer már elmondtam Jimin. –felém indulva próbált megfélemlíteni – Nem ajánlatos azokra a csajokra hajtanod akire én már szemet vetettem. – ridegen a képembe vágta. Ahogy felém közeledett, a centiket csökkentve, én úgy indultam hátra a járdán, s hátammal teljesen nekicsapódtam a poros falnak, ami az utamat állta.

- Nem szabhatod meg mit tegyek. – nyugodt választ adva pillantottam rá, ahogy teste minden porcikája megfeszülni készül.

- Tényleg? Lássuk csak akkor is így gondolod-e ha laposra verlek. – hangja árulkodott az idegességéről és a dühéről, ám mielőtt még az ökle újból találkozhatott volna az arcommal, le lett fogva. Hátra pillantva Hyuna kétségbeesett arcával találta szembe magát, ám ez sem hatotta meg.

- Jungkook ne tedd ezt! – kiabált rá, de süket fülekre talált.

- Menj innen! Nem a te dolgod. – kirántva kezét a lány szorításából ismét ütésre kész volt.

- De az én dolgom is! – lépett kettőnk közé, ezzel elzárva az utat, amivel bánthat engem JungKook.

- Menj innen téged nem akarlak bántani. – mielőtt még ellökhette volna előle, azonnal belém kapaszkodott erősen – Nem hallod?! – emelte fel a hangját, majd a karját megragadta.

- Engedj el! – igyekezett karját kihúzni a szorításából, de a próbálkozásai sikertelenek voltak.

- Térj már észhez. – jobban megszorítva a kezét próbálta megijeszteni.

- Te térj észhez és menj dühkontroll kezelésre! – vágta a képébe idegesen.

- Te kis... – sziszegte ajkai közt.

- Jungkook! – szólaltam meg végül – Fogd már fel hogy nem irányíthatod az embereket. – vágtam a képébe teljes hangerőmből. Nem hiszem el...

- Te csak ne magyarázz nekem! Állítólag a legjobb barátom vagy mégis most hátba szúrsz? - húzta el a száját, nemtetszésének hangot adva – Ilyen barát vagy? – szavai hallatán kézfejem ökölbe szorult, majd minden erőmmel az arcát eltaláltam. Felidegesített. Az, hogy hülyének néz, ráadásul azt hiszi, hogy hátba akarom szúrni, idegesít. Mindig ezt teszi. Számára mindig van olyan ami neki nem tetszik, és a következmények pedig nem az én hibám, hanem az övé, és a viselkedéséé.

- Majd ha nem leszel ennyire öntelt pöcs beszélünk. – önelégülten bámulva rá, csak köptem elé a szavakat, s Hyuna kezét megfogva, azonnal elsétáltam vele a "legjobb" barátom mellett.

2.Utolsó év - egy új diák érkezése (Jungkook szemszög)

Jeon JeongGuk. 18 éves, végzős gimnazista vagyok, énekesnek készülök. Ezt már egész kicsi koromba eldöntöttem hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Legjobb barátom Park JiMin már kis korom óta boldogít, de én is őt. Hiába is legjobb barátok vagyunk. Mindent meg tudunk beszélni és mindent együtt csinálunk, szinte már olyan mintha a testvérem lenne.
Reggel telefonom csörgésére kelek. Sietnem kell mert Jimin mindig panaszkodik ha húzom az időt.
Gyorsan magamra kapok valami ruhát, megigazítom a hajam fogat mosok és már indulásra kész vagyok.
Szüleimtől elköszönök és indulok is. Nem is kell sokat mennem meglátom Jimin álmos képét.
- Csá haver!-köszönök neki örömmel a hangomba. Hozzászegődtem és már indultunk is neki az útnak az iskola felé.– Na, megvolt este a csaj?-kérdezem tőle egy hatalmas vigyor kíséretébe.
- Nem volt semmi. Átjött, megírtuk a matekot, aztán ment haza.-válaszolta amit persze nem hittem el.
- Hát persze. És akkor most ezt el kellene hinnem neked? Na ne nevettess Jimin!-nevettem el magam, bár utána fintorát látva nevetésem alább hagyott.
- Inkább mesélj te az esti programodról. Úgy hallottam, hogy becserkésztél valakit.-nevetett gúnyosan. Amint a hangvétele eljutott a tudatomig tarkón ütöttem és elé kerülve dühöngve mentem előtte. Amúgy se jó emlékként gondolok vissza az estére ugyanis a csaj meggondolta magát a dolog közepén.– Te meghülyültél haver.-nevetett fel és mellém ért majd visszaadta az előbbi tettemet.
- Aucs.-nyögtem fel a hirtelen jött érzésre.-Ezt még megkeserülöd PARK! – kiáltottam neki. Az évek során már kitapasztalhatta ha a keresztnevén hívom akkor már kihúzta nálam a gyufát és jobban jár ha fut. Erre most is rájött így mind a ketten futásnak eredtünk.
Azok a jó reggelek, hányszor tárgyaltuk ki egymás magánéletét, vagy éppen az esti kalandunkat.– Várjál már meg! Mi vagy te, Superman, hogy így rohangálsz a járda kellős közepén?! – kiabáltam rá ahogy az iskola épületéhez értünk.
 - Jól van JungKook, menjünk haza! – jelentette ki barátom és már hátat is fordított, ám időben elkaptam így nem tudott meglógni. Nem szívok megint egyedül.
- Hova-hova? Csak nem azt hiszed, hogy egyedül fogom állni a sarat, úgy mint tavaly év végén? -húztam fel szemöldökömet.– Na te most velem jössz! Kibírjuk ezt az utolsó évet.- közöltem vele a tényt és a táskáját megfogva húztam magam után lomha testét. Az út további részén egy szót sem szóltunk egymáshoz.
- Jól van már, ne rángass!-szedte le kezemet táskájáról majd újra futásnak indult. Egészen a kapuig futott.-Ha nem jössz, te veszed meg nekem a kaját! – kiabálta mire én is nekiindultam a futásnak és szépen nekimenve egy eséssel értünk be az iskolába.
- Ti már megint mit zabáltatok, hogy ennyire fel vagytok pörögve? -nevetett fel Hyuk minket meglátva.
- Nagyon vicces vagy. –nevettünk majd a földről felállva, magunkat leporolva indultunk a termünkbe. Ahogy beértünk szokásosan hangzavar fogadott minket.
– Mégis mi miatt van most mindenki így felpörögve?-kérdezte Jimin  a mellettünk állótól.
- Jön egy új csaj ma, szóval most mindenki nagyon kíváncsi.-mondta képén vigyorral. Ahogy meghallottam egyből felcsillant a szemem. Egy újabb préda.
- Tudni lehet róla valamit? – kérdeztem izgatottan. Egyre jobban érdekel. Hyuk csak megrázta a fejét. Nem igaz hogy semmit nem tud.– Na ne viccelj már velem Hyuk! Azt tudod, hogy csaj, de azt, hogy jól néz ki, vagy valami? -adtam hangot nem tetszésemnek. Komolyan azt hiszi beveszem. Meg ha már felhergelt...
- Nyughass!-vágott ismét tarkón Jimin. Beljebb mentünk és beszélgetésbe elegyedtünk és vártuk hogy az osztályfőnökünk és az új préd...akarom mondani új lányt.
Pár perc elteltével a csengő rémes hangja ütötte meg hallójáratunkat. Percek múlva az osztályfőnökünk lépett be a termünkbe. Csendre intett minket és behívott valakit aki nem volt más mint egy lány.
Haja hosszú barna volt, szemei csillogtak és gyönyörűek voltak mint mosolya.
- Sziasztok!-köszönt nekünk halvány mosollyal.– Bae Hyuna vagyok, és a mai naptól az osztálytársatok leszek. Táncos és énekes szakon fogok tanulni, szóval örülök azoknak, akik szintén azon a szakon vannak, és természetesen mindenkinek! Remélem, hogy ebben az utolsó évben jól kijövünk majd egymással. – hajolt meg bemutatkozását befejezve,s egy üres pad felé indult és ott helyet is foglalt.
Tudom már ki fogja szórakoztatni.-gondoltam és egy vigyor telepedett képemre.

1. Utolsó év - egy új diák érkezése (Jimin szemszög)

Park JiMin vagyok, végzős gimnazista, és 19 éves. Éneket és táncot tanulok, a legjobb művészeti suliban a legjobb barátommal, Jeon JeongGukkal már régóta boldogítjuk egymást. Már egészen kiskorunk óta ismerjük egymást, amivel elérhettük azt, hogy igaz barátok lehessünk. Voltak nézeteltéréseink, de azok mind gyerekes dolgok voltak. Együtt buliztunk, ittunk mindig együtt csajoztunk, s mindent megosztottunk egymással. Suliba is mindig együtt mentünk, s a mostani napon sem volt másképpen.

Korán reggel hat órakor sikerült a telefonom monoton hangjára felkelnem, s ahogy kikapcsoltam, a szemeimet kezdtem el dörzsölgetni, s nehezen kikászálódni az ágyamból. A szekrényemhez totyogva kerestem valami jó öltözéket, s magamra öltve azokat, indultam le a földszintre. A konyhába érve azonnal a hűtő felé vettem az irányt, s valami éltető italt és ételt kerestem elő, majd elfogyasztva azokat, visszamentem a kis kuckómba, s összepakoltam mindent, ami a suliba kellett. Igazi végzősként jól kell tanulnom, hogy felvehessenek a művészeti egyetemre, ám még nem tudom, hogy mit hozhat az életem.

Alig múlt fél nyolc, s amint jónak láttam mindent a felsőmet magamra kaptam, majd lesiettem a földszintre, ahol a szüleim már nagyban reggeliztek. Édesanyámnak, s édesapámnak az arcára egy apró puszit nyomva köszöntem el tőlük, majd elindultam az iskolába.

- Csá haver! – JungKook lelkendező hangja csapta meg hallójáratomat, ahogy az út negyedét tettem meg, s ő már kint volt az utcán engem várva. Ahogy csatlakozott, úgy indultunk neki az utunknak, ami az iskola felé vezetett – Na, megvolt este a csaj? – érdeklődött hatalmas vigyorral a képén, ahogy sétáltunk.

- Nem volt semmi. Átjött, megírtuk a matekot, aztán ment haza. – válaszoltam egyszerűen.

- Hát persze. És akkor most ezt el kellene hinnem neked? Na ne nevettess Jimin! – röhögött ki miután válaszoltam neki. Fintorodottan néztem rá, majd ahogy észrevette, hogy hogyan bámulom, azonnal abbahagyta a hülye, idegesítő röhögését.

- Inkább mesélj te az esti programodról. Úgy hallottam, hogy becserkésztél valakit. – nevettem fel gúnyosan. Amint eljutott a tudatáig a hangvételem, azonnal a tarkómra vágott, s bosszankodva kezdett el előttem trappolni. egy vigyorral nyugtázva a tettét indultam utána, majd a lehűtött vizemet elővéve a táskámból, azonnal a fájó részre raktam – Te meghülyültél haver. – kacagtam fel, miután mellé értem, s visszaadtam neki, az előbbiekben adott tockost.

- Aucs. – kiáltott föl fájdalmában, mire az égető és szúrós érzés elért érzékeihez – Ezt még megkeserülöd PARK! – kiabálta vezetéknevemet, majd futásnak eredtem. Szokásunkká vált az évek során az, hogy reggelente kitárgyaljuk egymás magánéletét, problémáit, szokásait, vagy éppen azt, hogy ki volt az este fénypontja valamelyikünknél. Sokszor hülyén hangzik, de mi ilyenek vagyunk. éljük a busani életünket, s mindent kihasználunk, amit csak lehet – Várjál már meg! Mi vagy te, Superman, hogy így rohangálsz a járda kellős közepén?! – förmedt rám JungKook, amint megpillanthattuk az iskola épületét. Igaz, hogy pár méterre volt tőlünk az a fertelmes környezetet sugárzó hely, minden lépéssel ahogy közelebb haladtunk felé, kirázott a hideg tőle.

- Jól van JungKook, menjünk haza! – jelentettem ki, majd hátat fordítva a helynek azonnal indulni készültem haza, ám JungKook még időben elkapott.

- Hova-hova? Csak nem azt hiszed, hogy egyedül fogom állni a sarat, úgy mint tavaly év végén? – vonta fel jobb szemöldökét ahogy nyomorultul bámuló képemet fürkészte – Na te most velem jössz! Kibírjuk ezt az utolsó évet. – mondta semlegesen, majd a táskámba kapaszkodva húzta elnyűtt testemet az épület felé. Természetesen egy szót sem szóltam hozzá, de ez is a frusztrált állapotom miatt, mert, hogy tulajdonképpen a múlt héten is ő akarta ellógni az első órákat, na meg az utolsókat is, de még így sem nagyon értettem meg azt, hogy miért váltott hirtelen át ebbe a gyengének ható jó fiús álarca mögé. 
- Jól van már, ne rángass! – vakartam le táskámról fogását, majd ellökve magam mellől, újbóli rohanásba kezdtem az gimnázium kapujáig – Ha nem jössz, te veszed meg nekem a kaját! – kiabáltam neki, mire észbe kapva őrülten futott az irányomba, majd nekem esve egy szép hátassal tértünk be az iskolába.

- Ti már megint mit zabáltatok, hogy ennyire fel vagytok pörögve? – nevetett fel Hyuk, ahogy a képeinket bámulta.
- Nagyon vicces vagy. – nevettünk fel egyszerre, majd felállva a földről leporoltuk magunkat, s elindultunk az osztályterem irányába. Ahogy beértünk oda, csak a hangzavar volt, amit hallani lehetett – Mégis mi miatt van most mindenki így felpörögve? – néztem rá a mellettünk állóba.

- Jön egy új csaj ma, szóval most mindenki nagyon kíváncsi. – vigyorodott el, majd rápillantottam a legjobb barátomra, s vártam a reakcióját.
- Tudni lehet róla valamit? – JungKook heves ujjongásba kitörő hangja szinte az egész osztálytermet bezengte. Hyuk a fejét megrázva jelezte, hogy fogalma sincs az illetőről, csak annyit  tud, amennyit mondott – Na ne viccelj már velem Hyuk! Azt tudod, hogy csaj, de azt, hogy jól néz ki, vagy valami? – kezdett el hisztizni.

- Nyughass! – találtam el ismét tarkóját, ezzel jelezve, hogy ne zárjuk el a díszpintyek útját, akik a világmegváltói akarnak lenni ennek az évnek, s bemehessenek az osztályba. Beljebb tessékelve magunkat ültünk le az osztályba, majd beszélgetésbe kezdtünk, s vártuk az osztályfőnökünket, hogy a nagy bejelentést is megtegye.
Percek elteltével a csengő zavaros hangja lepte el a folyosókat, és a termek egy részét, majd a seggünket a székre tapasztva várakoztunk. Pár perces hangzavart követően az osztályfőnökünk lépett be az osztályba, majd csendre ítélve minket, hívott be valakit, aki egy lány volt.
A haja hosszú volt és barna, szemeiben hatalmas csillagok égtek, s mosolya hihetetlen volt.
- Sziasztok! – köszöntött mindenkit apró mosollyal arcán – Bae Hyuna vagyok, és a mai naptól az osztálytársatok leszek. Táncos és énekes szakon fogok tanulni, szóval örülök azoknak, akik szintén azon a szakon vannak, és természetesen mindenkinek! Remélem, hogy ebben az utolsó évben jól kijövünk majd egymással. – hajolt meg, ezzel befejezve a bemutatkozóját, s egy üres pad felé véve az irányt, elfoglalta azt.